Mint korábban is írtam, nagyon sok ismeretlen és sokszor már extrémnek mondható érzelmet élünk át gyászunk során. Érdekes megfigyelni, mi hogyan változik bennünk, érdemes két saját veszteséget is összehasonlítani, melyiket hogy éltük meg, és vajon miért úgy. Számomra ez óriási önismereti ugrás, hogy tudatosan szemlélem magam a Férjem és Anyukám elvesztésének a tükrében. Alább megosztok Veled érzéseket, történeteket, a legkülönfélébb gondolatokat.
Mára temérdek programlehetőség közül választhattam volna: egy esküvő-helyettesítő összejövetel, egy leánybúcsú, vagy barátnőm koncertje. Máskor hetek, hónapok telnek el eseménytelenül, bezzeg mára ennyi minden befut. De nekem ma nincs kedvem másokhoz, másokkal vagy másoknak örülni. Tavaly az Őrségben kirándultunk Barneyval, előtte pedig Muxíában, a...
Hajnalban az ujjamon számolgattam az éveket. Mindig az ujjaimat hívom segítségül a számoláshoz, a második évtől fogva. Nem tudom, ez miért van, de anyánál ez van. Az idei 2023-as év a 6. év anya nélkül. A hatodik anyák napja nélküle. Hetekkel korábban kivirágzik az internet, tele mindenféle anyáknapi ajándék ötlettel, némelyik kedves, némelyik...
A Férjem halála óta eltelt több, mint két év, de én a mai napig azt mondom, hogy "a Férjem". Vagy "a Zuram". Néha a nevén említem meg, de az esetek túlnyomó többségében Férjem-ként kerül szóba. Az anyja az anyósom, az apja az apósom, a testvére pedig a sógorom. Párszor már megkaptam az ehhez hasonló kérdéseket: "Még mindig az anyósodnak...
2022.november 17-e van. Kettő éve változott meg gyökeresen az életem. Bár valójában, ha mélyen belegondolok, nem kettő, hanem napra pontosan nyolc és fél éve, amikor belédestem azon az őrült, alkoholmámoros csapátépítő bulin Sopronban. Akkor, azzal a csókkal, azzal a nyakamra mért gyengéd érintéssel megpecsételődött minden. Minden egyes azt követő...
Bizonyára mindannyian jártunk már olyan cipőben, hogy egy barátunk / családtagunk valamilyen veszteséget élt át, mi pedig zavarunkban nem tudtuk, mit tegyünk, mit mondjuk, mindezt mikor és hogyan tegyünk.
Életem során voltak halálesetek, amiket kvázi "normális"-nak éltem meg: ide sorolom a dédszülők halálát.
Kisgyerekként számomra volt a halálukban egy törvényszerűség: meghalnak, hisz öregek. Aki már ilyen idős, az meghal. Szépen éltek együtt, egy teljes, egész életet. Túl sok emlékem nincs róluk. Emlékszem az arcukon és a kezükön ülő sok-sok mély...
Emil papa az apai nagyapám. 5-6 éves voltam, amikor egy vadászbalesetben meghalt.
Direkt szentelek neki külön bejegyzést, mert az ő halálával olyan piciként egész más érzéseket tapasztaltam meg. Emlékszem arra, hogy mennyire össze voltam zavarodva, hisz az akkori tudásommal tudtam, hogy ez az eset nem normális. Ő fiatal, 55 éves ember volt,...
A Férjem halálát követően a természetbe menekültem. Egyre hosszabb túrákra mentem belföldön, végül elindultam a méltán híres spanyol zarándoklaton, az El Camino-n.
Mindannyian éreztük már azt, hogy nem tudunk elszakadni egy tárgytól, mert azt "a másik mennyire szerette". Vagy: "Ez volt a kedvence". Esetleg: "Évekig dolgozott érte, hogy meg tudja venni magának". Talán: "Milyen sok idő volt, mire összegyűjtötte mindet!" A felsorolást bármeddig tudnám folytatni.